A hatalmas hangárok első ránézésre rengeteg üzletet rejtenek, ahol kétes eredetű árukat igyekszik az emberre sózni sok, a magyart erősen törő kínai, török és arab. Bemerészkedve azonban egy alternatív világot ismerhetünk meg, ahol a mindennapok része a komoly összegekben játszott póker és ahol az európai ember számára sokszor elrettentő ételek a legnagyobb ínyencségek. Az "új" Józsefvárosi piacon jártunk.

Fura szag volt odabenn. A fűszeres ételek szaga keveredett a kínai ruhák és a török parfümök illatával. A sorok között sétálva az árusok között szinte mindenki evett valamit. Levesek, tészták mindenhol. Elhatároztuk, mindenképpen fogyasztunk valami helyben készült ételt, így már tudatosan kerestük az apró kifőzdéket.
A határozottan nem kis pénzben játszó, pókerező árusok mellett haladva sokan odakiáltanak, hogy olcsón adnak ezt vagy azt, de van olyan is, aki egyetlen órával vagy két doboz parfümmel rohangál a bámészkodók között. Az egyik férfi éppen feltett lábbal alszik az egyik kisboltban, míg a kis folyosókon mindenhol gyerekek rohangálnak.

Két hangár közötti részen állt egy ételes pult. Odaléptünk, mire az ázsiai hölgy megpróbált elküldeni minket. - Megkérdezhetjük, mi ez? - kérdeztük, de valószínűleg a gesztikulációval többet értünk el a kommunikáció kialakításában, mint a beszéddel. Vonakodva, de elkezdte sorban felnyitogatni a fedőket. Kacsafejekkel, kacsalábakkal és embriókkal találtuk magunkat szemben, mire végre az egyik tároló alatt szimpatikus ételt láttunk. 
- Ez valamilyen tészta? - kérdezte Marci. 
- Nem. Kacsa. Lába bőr! - válaszolta, mire mindkettőnket enyhe hányinger fogott el, így tovább álltunk.

Több hasonló kis büfében is jártunk, viszont egyik sem nyerte el igazán a tetszésünket. Nem mondjuk, mutatjuk. 

• 
• 
• 

Végül megtaláltuk a Józsefvárosi Piac mennyországát. Finom illatot éreztünk, ezért megálltunk. Egy apró kínai hölgy éppen lepényszerű valamiket emelgetett ki egy vaskemencéből. Egy magas, szintén ázsiai származású férfi pedig odabenn éppen valamilyen levest készített. Emberek jöttek- mentek, mindenki vitt valamennyit a kínai lángosból. Volt, aki levest is kért, vagy szójaszószban főtt tojást.

• 
• 
• 
• 

A tulajdonosok elmesélték, nem régen nyitottak újra. A magyarul alig beszélő férfi büszkén mutat a falon lógó működési engedélyre: "Ez fontos, enélkül nagy baj van!" - mondja. 
Az asztalnál ül mellettünk egy fiatal, mint kiderült román fiú is, aki azt mondja, ez a kedvenc étele, mióta a piacon dolgozik. Évekkel ezelőtt érkezett Magyarországra, most áruszállító és azt mondja, elégedett az életével. Felesége szintén ott dolgozik eladóként, most várják első gyermeküket. 

Tovább sétálva élelmiszerboltra és zöldségesre akadunk. Szinte egyetlen olyan terméket sem árulnak, amit ismerünk. A fagyasztókban "kacsa pacal", tengeri herkentyűk és halak, a polcokon google translet segítségével feliratozott tészták, fura nassolni valók és száznapos tojások. Az édességeket nem ajánljuk, de az első hallásra gusztustalan, viszont nagyon finom száznapos tojás igazi ínyencség!
Egy vietnami férfi által vezetett kisboltban is kérdezősködtünk a különböző áruk után. Majdnem minden esetben azt válaszolta, hogy ő valójában nem tud felvilágosítást adni, mert nagyon szegény családban nőtt fel, annak idején nem telt nekik ilyesmire. Azóta pedig csak az "otthon" ízeire hagyatkozik itt Magyarországon is.Elmesélte, hogy évtizedekkel ezelőtt tanulni jött hozzánk, az ELTE-n végzett, valójában meteorológus. 

Az itt töltött néhány óra alatt annyi élménnyel gazdagodtunk, hogy egy ideig csak némám lépkedtünk egymás mellett. Mintha egy pillanatra egy másik dimenzióba csöppentünk volna. 
Mielőtt kiléptünk volna a piac területéről, odalépett hozzánk egy középkorú magyar férfi és feltette az elmúlt órákban oly sokat hallott kérdést: "Órát? Számlát?"