Két évig éltünk távkapcsolatban. Néha hetekig nem találkoztunk, mikor pedig lehetőségünk volt rá, péntekenként csomaggal mentünk munkába és rohantunk a vonathoz, hogy együtt tölthessünk két napot. Aztán úgy alakult, hogy Dina munkát kapott ott, ahol Marci él. Egy hetünk volt rá, hogy berendezkedjünk az új életre. Dina írása.

Behívtak egy állásinterjúra. Második kör. Régóta kerestem már munkát a városban. Eltelt vagy két hét, mióta legutóbb itt jártam, nem is gondoltam, hogy vissza hívnak. Sokáig várattak, nem fűztem sok reményt a dologhoz. Aztán közölték: enyém a munka, azonnal kezdhetek. Marci kinn várt a kocsiban. Eszébe sem jutott, hogy esetleg már van eredmény. Beültem mellé és egy szót sem szóltam, azt hiszem, sokkot kaptam. "Felvettek." - mondtam ki végül halkan és kicsordult a könnyem. Marci lefagyott. Kis csend után csak ennyi kérdezett: "Akkor most együtt fogunk élni?"
Ekkor már mindketten nevettünk. Egy csodálatosan bonyolult dolog kezdete volt ez. 

Eltelt egy hét, beadtam a felmondásom (szerencsére nagyon rugalmasak voltak az előző munkaadóim), én pedig álltam a budapesti lakásom kellős közepén és lépni sem tudtam a dobozoktól. Na jó, inkább a bedobozolásra váró cuccoktól. Az évek alatt rengeteg vacakot halmoz fel az ember, én pedig az a típus vagyok, aki minden aprósághoz képes kötődni. Azt hiszem, valahol itt kezdődtek az első konfliktusok. Marci aznap késő estére volt várható, az én feladatom pedig az lett volna, hogy mindent pakoljak dobozokba, mire ide ér. Mondanom sem kell, hogy egy pohár borral a kezemben ültem a könyves doboz tetején és azon gondolkoztam, hogy vajon mennyire jó ötlet ez az egész. 
Mikor megjött Marci, totálisan kiborult, látva a temérdek holmimat. Igazából tudtam, hogy gyűjtögető vagyok, csak éppen senki nem vágta még a fejemhez ilyen különösen összeráncolt homlokkal. Persze végül mindketten engedtünk egy kicsit. Én kidobtam néhány felesleges "jóleszmégazvalamire" régi jegyzetet, pár "majdegyszerelviszemcipészhezakitutimegjavítja" flipp-flopp papucsot, ő pedig megengedte, hogy a Németországból annak idején emlékbe eltett blokkomat és a számára értelmetlen porfogónak tartott plüssállatokat megtartsam. Végül a dobozok helyett a zsákok nyertek. Nem, nem volt minden élére állítva. :)

Eljött a perc, hogy kipakoltuk a dolgot nagy részét és be kellett zárni a lakást. Tudtam, hogy legközelebb már akkor jövünk, mikor az albérlő jelöltek is érkeznek majd. Ez a lakás most utoljára csak az én kis kuckóm. Itt töltöttem a második gyermekkoromat, a 18 év utánit. Még tojáshéjjal a fenekemen költöztem fel az egyetem miatt, aztán itt maradtam. Ha a falak mesélni tudnának, elmondanák, hogy itt értek az első napfelkelték az átbeszélgetett esték után, itt lettek a barátaimból lakótársak, itt íródtak a szakdolgozataim, itt csaptuk le a feleseket a sikeres vizsgák után és itt ugráltam örömömben a plafonig, mikor kiderült, felvettek az első igazi munkahelyemre. A kanapén a nappaliban már megszámlálhatatlan barátom aludt. Átutazóban lévők, szerelmi bánatosak, átmeneti hajléktalanok, válságban levők és engem felvidítók. Marcival is csodálatos napokat töltöttünk itt együtt. Még a csincsilláink első otthona is ez volt, most pedig megszeppenve várják a hordozóban, vajon mi történik majd velük. Átérzem a helyzetüket. És most vége. Kattan a zár, én pedig elindulok lefelé a lépcsőn. A könnyeim potyognak, Marci pedig természetesen azt hiszi, nem szeretem őt és nem is akarok költözni. Pedig ő az én legdrágább kincsem, különben nem is csinálnám ezt az egészet.

Megérkeztünk, ledobáltuk a cuccokat ahova sikerült, előbányásztam néhány ruhadarabot amit felvehetek az első munkanapomon és furcsán de biztosan megkezdődött életünk egy új fejezete.

Az van, hogy életem során több mint tíz emberrel éltem együtt. Na de egy fiúval....
Azóta rájöttem, hogy ez egy nagyon szuper dolog. Öt dolog, amiért imádok Marcival együtt élni:

1. Kávé az ágyban
Én tudom, hogy ez nem egy tipikus férfi vonás, de Marci az esetek többségében egyhatalmas bögre finom kávéval ébreszt. Az igazság az, hogy ő csinálja a legpocsékabb kávét az egész világon, de egyszerűen annyira édes és figyelmes, hogy a világ minden pénzéért sem adnám azt a bögrét soha senkinek. 

2. Programok munka után
Általában mindketten nagyon sokáig dolgozunk, de igyekszünk az együtt töltött időt minél hasznosabban eltölteni. Uszodába megyünk, teniszezünk, sétálunk, borozunk, moziba megyünk vagy egyszerűen csak torpedót játsszunk a kanapén fekve. Na jó, ha este 10 órakor végzünk, akkor egyszerűen csak összebújunk egy sorozat előtt, de néha talán nem is kell több ennél. 

3. Veszekedés és ölelés
Korábban ha összevesztünk valamin, rendszerint csak telefonon tudtuk megbeszélni. Mikor kibékültünk, csak szavakkal tudtuk elmondani. Bár kimondtuk, hogy nincs semmi baj és minden rendben, mindez ég és föld ahhoz képest, mikor átölelheted a másikat és csókok között suttoghatod a fülébe, hogy ne haragudjatok többé egymásra. 

4. A főzés
Közösen főzni a legjobb kikapcsolódás a világon. Korábban sokszor "telefőztünk" együtt, de az nyilván nem volt az igazi. Zene hangos, fakanál és vágódeszka elő és indulhat a móka! :)

5. Ugyanoda hazaérni
Rengeteg energiát, pénzt és lelki feszültséget spórol nekünk a dolog, hogy ugyanott lakunk. Nincs több búcsúzkodás, nincs sírás a peronon és nincs utazással töltött idő. Már nincs olyan, hogy otthon hagytam, nem kell hozzá tenni, hogy melyik otthon és nem kell magyarázkodni az irodában, hogy mégis miért jöttem már megint nagy csomaggal pénteken munkába. 

Természetesen nem állítjuk, hogy az egész életünk fenékig tejfel. Sokszor jelentkezik például a "Hova tetted már megint?" probléma, merthogy majdnem minden reggelünk így kezdődik. Én esküdni mernék, hogy azt a valamit pontosan ott hagytam, ahol én azt gondolom, de természetesen nem ott van. Majd Marci megtalálja, de ő meg arra esküszik, hogy ő bizony nem nyúlt hozzá, én emlékszem rosszul, hova tettem. Most az van, hogy vagy a Marci skizofrén, vagy én vagyok tök hülye. 
De ha én engedem, hogy néha a tv előtt egyen levest a kanapén, akkor én is lehetek egy kicsit lökött. :)

Apropó, itt élünk most:

Ui.: A csincsillák boldogabbak az új helyükön, mint valaha. Róluk majd bővebben később.