Ebben a forróságban a légkondicionált hipermarketekben a legkényelmesebb dolog bevásárolni. A szezonális gyümölcsök mellett sok más dolog is kerül a bevásárló kosarakba. Az utóbbi napokban lehetőségünk volt megtapasztalni, mekkora munka árán kerülnek a boltok polcaira a befőttek, lekvárok, konzervek és gyümölcslevek. 

A hírek sokáig arról szóltak, hogy ezen a nyáron az alacsony felvásárlási ár miatt a gazdáknak nem is éri meg leszüretelni a meggyet. Végül azonban sikerült kompromisszumra jutniuk. Testközelből tapasztaltuk meg, mennyi erőfeszítésbe kerül, míg a meggy a fáról egy üzembe kerül. 

/Itt még az érési folyamat közepén./

A helyszín egy biomeggyes. Vagyis két biomeggyes, de ugyanaz a tulajdonos. Az ilyen típusú gyümölcsért általában többet fizetnek, mint konvencionális testvéreikért, mégis messze nem azt az árat kapták a termelők, amit vártak.

Nyilván nem maguktól nőnek egészséges, hibátlan meggyek a fákra. A permetezés, talajmarózás és kaszálás nyár közepére már lezajlott, a mi dolgunk az volt, hogy sokad magunkkal együtt eljuttassuk az érett gyümölcsöket az üzemekbe. 
Sokan német és osztrák konzervgyáraknak adták el a termést. Azok közül, amiket mi szedtünk le, mint a határokon belül landolt. 

Este kilenc óra. 
A munkába állás ötödik napja. Egész nap a földeken voltunk, megint leszedtük a meggy egy részét. A hatalmas, drótkerítéssel körbezárt területen éppen most pakoltuk egy csomóba a megtelt ládákat. A sorok között az autó után rögzített utánfutóra pakoltuk fel a körülbelül 5 méterenként elhelyezett rekeszeket. 

Kezdett hűvös lenni. Tábortüzet gyújtottunk, mert pirkadásig a meggyet őriztük a telepen. Ekkora mennyiségnél nem lehet kockáztatni. Elfoglaltuk magunkat, az üres ládákat még a platóra kellett pakolni, fél óránként pedig mentünk egy kört a terület körül. 

Hajnali három.
Hazaértünk. Jóleső fáradtság lett rajtunk úrrá....mindaddig, amíg ki nem számoltuk, mennyit alhatunk.

Hajnali hat óra.
Csörög az óra, kelni kell. Iszonyatosan meleg lesz odakinn, hőségriadóra hívják fel a figyelmet. Mi mégis hosszú nadrágot húzunk, hogy elkerülhessük az esetleges sérüléseket. Naptej az arcokra, indulunk a földekre. Néhány kollégát felveszünk útközben, nekik a környező falvakból és községekből nehéz a bejutás.
Megfigyeltem, milyen szorgalmas és jólelkű emberek...és milyen erősek. Mindig nagyra becsültem azokat, akik kétkezi munkát végeznek és bármit elvállalnak, hogy a gyermekeik ne nélkülözzenek. A kezük mindent elárul. A kérges, repedezett ujjak tudnának mesélni. 

Elkezdődik a munka, már mindenki a sorok között van. Amíg az emberek egy része szedi a fáról a meggyet, mások szárazzák, megint mások pedig számolnak. Elképesztő a hőség. Mégis, olyan csodaszép helyen vagyunk...

Lassan dél körül jár, jön a hívás, hogy probléma adódott a másik földön. Kiderült, hogy a felvásárló visszalépett az alku ártól, mégsem a megegyezettek szerint szállítja el a meggy egy részét. Gyors telefon a legközelebbi léüzemnek, aznap este 10-ig még átveszik a biomeggyet, egészen jó áron. Gyors fejszámolás, pakolás, indulunk az 50 km-re levő telephelyre.

Szigorúan 40 rekeszt pakolunk fel, így nem kell EKÁER számot igényelni ezekre a fuvarokra. (Ami egyébként a falu szélén levő területről, ahol még térerő is alig van, szinte lehetetlen is lett volna.) Közúti fuvarozással járó tevékenységet ugyanis idén január óta csak olyan adózó folytathat, aki rendelkezik Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer számmal. 500 kilogramm alatt azonban mindez nem szükséges. 1350 kg meggyet szállítottunk három körben. Marcival mentünk ketten. Annyira fáradt volt, hogy egyszer észrevettem, hogy csukódik a szeme. Kértem, hogy álljunk meg pihenni, de nem lehetett. Sürgetett az idő, hiszen még két kört kellett megtenni, este hat órára pedig érkezett a kamion a termés másik feléért.
A legközelebbi benzinkúton kávét, cigit és ásványvizet vettünk. Túlélőcsomag.  
Szóval meggy a ládákban, ládák a platón, jeges víz a kocsiban....a meleg már elviselhetetlen. Irány a gyár. Ott viszonylag gyors papírozás után már a mérlegen állt a szállítmány. Aggódtunk, hogy fogjuk majd lepakolni a rekeszeket, mert míg Marci négyet is levett gyorsan, addig én csak egyet tudtam. Ő kérte, hogy ne csináljam, de mégsem állhattam ott tétlenül..
Mikor azonban az ott dolgozó fiatalemberek meglátták, hogy egy nő is pakol, azonnal odajöttek segíteni. Nekik két percbe telt az egész, sokan voltak. Azt mondták, nekik éppen szünetük van, de nem fogják tétlenül nézni, amíg egy hölgy nehéz rekeszeket pakol. 

Azt kell mondanom, az úriemberek a falvakban élnek, hatalmas köszönet nekik ezúton is. 

15 óra
Elindultunk a második fuvarral. A meleg még mindig elviselhetetlen. Ezért inkább felhangosítottuk a rádiót és teli torokból énekeltünk, amíg fogható volt az adás /Utána is, csak ezzel már nem dicsekszünk. :)/

17 óra
Elindult a harmadik fuvar. Közben három ember átment a kamion elé, hogy időben elkezdődhessen a pakolás. 

19 óra
Visszaértünk. A kamion késik. 

20 óra
A kamion késik. Három napja hét óra hosszával később jött...ahhoz képest ez semmiség. 

21 óra
Lehet pakolni, itt a kamion. 

23 óra
Egy kád forró víz és meleg vacsora a nap megmentője....
...reggel már csak 7 órakor kell kelni, hogy rendet tegyünk a földeken.

Egy teljes hét. Minden másnap éjszakázás. Minden hajnalban ébredés. Fiúk, lányok, férfiak és nők vegyesen.

Nem panaszkodásképp íródott ez a bejegyzés. Sőt, valójában nagyon élveztük az egészet. De! És itt jön a lényeg:
Nagyvárosban élünk. Légkondis irodában dolgozunk. Hazafelé megállunk az egyik üzletnél és csak leemeljük a gyümölcsöt a polcról. Igen, nagyon jól esik az efféle kényelem, hiszen mi is sokat dolgozunk és sokszor túlórázunk. Viszont most, hogy megtapasztaltuk a másik oldalt...arra kérünk, mikor legközelebb felpattintod a lekvár tetejét, gondolj arra, mennyi munka van az édes finomság mögött!