Ha csak lepottyannék az égből és a Marximnál landolnék, fogalmam sem lenne arról, hogy 2015-öt írunk és az egyik igen előkelő budai negyedben vagyok éppen. A torzított vörös csillag a bejáratnál nem hazudik. Gunyoros szocreál, dróthálók és rántott hús. 

A dróthálóval körbeszőtt asztalok között helyet foglalva az ember sokáig csak ül és bámészkodik, hiszen újabb és újabb tárgyak és falfestmények ragadják meg a figyelmet. 
Hirtelen nosztalgiával gondolok a kommunizmusra, pedig nem is éltem benne. 

A falra firkálni ér, sőt, szinte kötelező. Az egészen vicces mondatoktól a nyíllal átlőtt szívig minden van itt, órákig lehet azon mélázni, mire gondolt az alkotó. 

Az étlap változatossága a lepények, a pizzák, valamint a rántott húsok szekciói között mozog, de minden friss és ízletes. A pizzákhoz extra a házi paradicsomszósz, amit a vendég maga adagolhat az ételhez. 
A mi kedvencünk itt mégis mindig a bécsi szelet, amit olyan jó érzés lefojtani vodkával és uborkával. (Nem, nem kontárok vagyunk, hanem ínyencek! :))

A lényeg: olcsó és finom. És valahogy jó érzés az egész.